A kórházban is azt igyekeztek bennünk erősíteni, hogy "mi" pontosan olyan értékű emberek vagyunk, mint bárki, sőt...
Ennek megfelelően, nem úgy, bántak velem, mint egy "beteggel", hanem úgy, mintha semmi bajom nem lenne. Így utólag megállapíthatom, hogy nagyon helyesen. 11 évesen végleg kikerültem a kórházból. Az Általános Iskola 5.-dik osztályát még befejeztem Bp.-en, aztán irány haza Tükrös-pusztára. Tükrös pusztán, akkor már nem volt iskola.
A gyerekekkel, én ülök a földön.
Felmerült a kérdés, hogy hova járok iskolába? Aztán pillanatok alatt megvolt a döntés, hogy oda, ahova a többi gyerek Csabdira. Így lett! Magán tanuló lettem, de amikor jó idő volt, akkor lovas kocsival, mint a többi gyerek jöttem az iskolába és délután úgyan úgy lovas kocsival mentünk haza. Nem tudtam egyedül felszállni a lovas kocsira mindig a kocsis tett fel és vett le. A gyerekek és a tanárok is kedvesek voltak. Volt az első időkben, hogy 1-2 gyerek megjegyzéseket tett rám, de ezt a többiek megtorolták. Magántanulóságomnak egy hátránya volt, nem tanultam idegen nyelvet. (Akkor orosz volt az aktuális idegen nyelv). Minden év végén levizsgáztam, mint magántanuló. Tehát, akkoriban nagyon jól működött az integráció :)
Lőrincz kisasszony járógéppel
Elvégeztem az Általános Iskolát, és két lehetőség között lehetett választanom. Vagy elmegyek valamelyik Intézetbe, ahol szőnyegszövőt képeznek belőlem, vagy maradok otthon. Hosszas töprengés után, az utóbbit választottam. (Akkor, otthon már önrendelkezési jogom volt).
De, mit csináljak egész nap? Megbeszéltük szüleimmel, hogy megrendelünk mindenféle napilapot, folyóiratot. Így tájékozott leszek azokban a dolgokban, amik a világban történnek. Egy ideig ez és a háztartásban való részvétel ki is elégített. 1-2 év múlva ez már kevésnek tűnt, de a tanyán nem volt könyvtár. A tanyasi kis boltban össze találkoztam a Termelőszövetkezet elnökével és beszélgettünk, hogy milyen gyönyörű ez a tanya és ilyen általános dolgokról. Megjegyeztem, hogy nagyon hiányzik egy könyvtár. A Termelőszövetkezet elnöke, úgy tett, mint aki ezt a megjegyzésemet nem hallja, de a következő héten a "tejes kocsi" gyönyörű ládát hozott nekem, telis-tele könyvekkel. A bicskei Vajda János könyvtár küldött nekem, vagy 80 könyvet. És ez mindig így ismétlődött, amikor kiolvastam az engem érdeklő könyveket, vissza küldtem a gyönyörű ládát és másnap, újra kaptam csodálatos kincseket. S még mindig nem voltam 18 éves és a könyvek által "az enyém volt a Világ"! Amely egy sajátságos világ volt, mert látni keveset láttam belőle, jórészt inkább a lelkemben élt.
Óriási szerencsémre született optimista vagyok. De úgy 14-18 évesen gyakran megfordult a fejemben, hogy minek is élek?. Sok más kérdés is felmerült bennem s gondolom másokban is, akik ilyen helyzetben voltak, mint én. Sokra még ma sem tudom a választ, igaz, már nagyon-nagyon régen, nem is keresem. Pl. Nem tudom, miért éppen én? Ma, sem tudom, talán csak annyit, hogy én jobban eltudom viselni, mint sok sorstársam. Ezért, hogy éppen én, soha, perben, haragban nem voltam a világgal!! Hasznára lenni, nem tudok az embereknek, mondhatni nyűg vagyok, gondoltam. Ezeket kimondani nem mertem, mert ez óriási sértés lett volna a szüleimnek, akik mindig, mindent és még attól többet tettek értem. Szerencsémre 16 éves voltam, amikor a München-i olimpiai játékok voltak. Az ötszörös világbajnok öttusázó Balczó Andrásnak nagyon szerettem volna egy egyéni aranyérmet. Megígértem, hogy 5 napig nem eszek és soha nem lesz hosszú lakkozott körmöm, csak győzzön. Győzött! :D
Apámról, eddig méltatlanul keveset írtam. Két kötetben sem tudnám összefoglalni nagyszerűségét. Ezért, úgy döntöttem, hogy csak tényeket írok, ezekből a tényekből kikövetkeztethető, talán a fantasztikus személyisége.
Voltak néha "ötletei", mint például az érettségim. Apám kocsis volt és a bicskei állomásra hordtak valamit a Termelőszövetkezetből vagonokba. Apám bement a bicskei Gimnáziumba és megbeszélte az Igazgató úrral, hogy leérettségizek. Jön haza este és mondja nekem, hogy 3 hónap múlva érettségizel. Furcsán nézhettem, mert azt mondja, bíztatóan, te megtudod tenni! Matekból, fizikából, ha szükséges fogadunk tanárt, a többi tárgynál ez szégyen lenne. S megszerzett minden könyvet, jegyzetet matekból, fizikából fogadott tanárt mellém és 3 hónap múltán, igaz nem kitűnő eredménnyel, de leérettségiztem.
Ennek megfelelően, nem úgy, bántak velem, mint egy "beteggel", hanem úgy, mintha semmi bajom nem lenne. Így utólag megállapíthatom, hogy nagyon helyesen. 11 évesen végleg kikerültem a kórházból. Az Általános Iskola 5.-dik osztályát még befejeztem Bp.-en, aztán irány haza Tükrös-pusztára. Tükrös pusztán, akkor már nem volt iskola.
A gyerekekkel, én ülök a földön.
Felmerült a kérdés, hogy hova járok iskolába? Aztán pillanatok alatt megvolt a döntés, hogy oda, ahova a többi gyerek Csabdira. Így lett! Magán tanuló lettem, de amikor jó idő volt, akkor lovas kocsival, mint a többi gyerek jöttem az iskolába és délután úgyan úgy lovas kocsival mentünk haza. Nem tudtam egyedül felszállni a lovas kocsira mindig a kocsis tett fel és vett le. A gyerekek és a tanárok is kedvesek voltak. Volt az első időkben, hogy 1-2 gyerek megjegyzéseket tett rám, de ezt a többiek megtorolták. Magántanulóságomnak egy hátránya volt, nem tanultam idegen nyelvet. (Akkor orosz volt az aktuális idegen nyelv). Minden év végén levizsgáztam, mint magántanuló. Tehát, akkoriban nagyon jól működött az integráció :)
Lőrincz kisasszony járógéppel
Elvégeztem az Általános Iskolát, és két lehetőség között lehetett választanom. Vagy elmegyek valamelyik Intézetbe, ahol szőnyegszövőt képeznek belőlem, vagy maradok otthon. Hosszas töprengés után, az utóbbit választottam. (Akkor, otthon már önrendelkezési jogom volt).
De, mit csináljak egész nap? Megbeszéltük szüleimmel, hogy megrendelünk mindenféle napilapot, folyóiratot. Így tájékozott leszek azokban a dolgokban, amik a világban történnek. Egy ideig ez és a háztartásban való részvétel ki is elégített. 1-2 év múlva ez már kevésnek tűnt, de a tanyán nem volt könyvtár. A tanyasi kis boltban össze találkoztam a Termelőszövetkezet elnökével és beszélgettünk, hogy milyen gyönyörű ez a tanya és ilyen általános dolgokról. Megjegyeztem, hogy nagyon hiányzik egy könyvtár. A Termelőszövetkezet elnöke, úgy tett, mint aki ezt a megjegyzésemet nem hallja, de a következő héten a "tejes kocsi" gyönyörű ládát hozott nekem, telis-tele könyvekkel. A bicskei Vajda János könyvtár küldött nekem, vagy 80 könyvet. És ez mindig így ismétlődött, amikor kiolvastam az engem érdeklő könyveket, vissza küldtem a gyönyörű ládát és másnap, újra kaptam csodálatos kincseket. S még mindig nem voltam 18 éves és a könyvek által "az enyém volt a Világ"! Amely egy sajátságos világ volt, mert látni keveset láttam belőle, jórészt inkább a lelkemben élt.
Óriási szerencsémre született optimista vagyok. De úgy 14-18 évesen gyakran megfordult a fejemben, hogy minek is élek?. Sok más kérdés is felmerült bennem s gondolom másokban is, akik ilyen helyzetben voltak, mint én. Sokra még ma sem tudom a választ, igaz, már nagyon-nagyon régen, nem is keresem. Pl. Nem tudom, miért éppen én? Ma, sem tudom, talán csak annyit, hogy én jobban eltudom viselni, mint sok sorstársam. Ezért, hogy éppen én, soha, perben, haragban nem voltam a világgal!! Hasznára lenni, nem tudok az embereknek, mondhatni nyűg vagyok, gondoltam. Ezeket kimondani nem mertem, mert ez óriási sértés lett volna a szüleimnek, akik mindig, mindent és még attól többet tettek értem. Szerencsémre 16 éves voltam, amikor a München-i olimpiai játékok voltak. Az ötszörös világbajnok öttusázó Balczó Andrásnak nagyon szerettem volna egy egyéni aranyérmet. Megígértem, hogy 5 napig nem eszek és soha nem lesz hosszú lakkozott körmöm, csak győzzön. Győzött! :D
Apámról, eddig méltatlanul keveset írtam. Két kötetben sem tudnám összefoglalni nagyszerűségét. Ezért, úgy döntöttem, hogy csak tényeket írok, ezekből a tényekből kikövetkeztethető, talán a fantasztikus személyisége.
Voltak néha "ötletei", mint például az érettségim. Apám kocsis volt és a bicskei állomásra hordtak valamit a Termelőszövetkezetből vagonokba. Apám bement a bicskei Gimnáziumba és megbeszélte az Igazgató úrral, hogy leérettségizek. Jön haza este és mondja nekem, hogy 3 hónap múlva érettségizel. Furcsán nézhettem, mert azt mondja, bíztatóan, te megtudod tenni! Matekból, fizikából, ha szükséges fogadunk tanárt, a többi tárgynál ez szégyen lenne. S megszerzett minden könyvet, jegyzetet matekból, fizikából fogadott tanárt mellém és 3 hónap múltán, igaz nem kitűnő eredménnyel, de leérettségiztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése