A Jó Isten sem tud eligazodni .... :)

Nem régen ülünk az asztalnál ebéd után és beszélgetünk. Nagyapámról, nagyanyámról, sok mindki, és sok minden szóba kerül. Többek között az is, hogy ki, milyen tulajdonságokat örökölt az ősöktől.

A Fiam azt mondja:

- Érdekes, én minden rosszat elörököltem Tőletek.

Nézek ki a fejemből, más ember a fél kezét oda adnák azért, hogy ilyen kvalitásokkal rendelkezzen. 2 méter magas, 120 kg., a szellemi képességeivel sem kell szényenkeznie, jó akaratú, segítőkész, elfogadó.

- Mire gondolsz - kérdezem. Nagyon érdekelt, mi lehet az a rengeteg rossz. :))

- Hát, Tőled és a Papától elörököltem, hogy ilyen hamar őszülök. Meg énekelni sem tudok, mint Te és rajzoni sem.

Ezek mind-mind igazak. :))  Én úgy elkezdtem nevetni, alig tudtam abbahagyni. :)))

- Apuskám - így hívjuk 2-3 éves kora óta - helyette olyan hallásunk van, mindkettőnknek, hogy párját ritkítja - védem a "mundér becsületét".

- Ez igaz, de énekelni nem tudunk! :))) Nevet Ő is.
 

melldaganatról őszintén... 1.rész

A történetemet azért írom le, hátha segítséget tudok nyújtani vele másoknak.

Nem, engem sem került el! Egy decemberben "hivatalos" voltam mammográfia vizsgálatra. Ahogy illik, meg is jelentem. Egy hét múlva telefonáltak, menjek újra, mert valami van.....

Gondoltam, már csak ez hiányzik, már minden meg van!

Visszamentem, újabb vizsgálat és nézzük a Doktornővel. Látjuk, amit látunk. Megkérdezem a Doktornőt, hogy akkor, van még három jó évem? A Doktornő nem túl meggyőzően azt mondja, lehet hogy több is..... ez Székesfehérváron volt a szép Kórházban. Van ott onkológia elmentem egyúttal, megbeszélni a következőket. Na, ott egy férfi orvos volt, nem is kell mondanom, mi volt a válasza. le kell vágni! Mondom az orvosnak, Doktor Úr, a XXI. század van, ugye ezt nem komolyan gondolja? De, komolyan.... - mondja az orvos. Én mondom az orvosnak, hogy ezt biztosan nem! Ezzel otthagytam az orvost!

Hála Istennek, sokat kellett várni a fuvarra hazafelé, volt mint gondolkodnom. Latolgatom, ott a fiam még jó lenne vele lenni egy kicsit....., aztán ott van Anyám, már nem fiatal, mi lesz vele ..... ott a Néném..... Neki is szüksége van rám. Nem vidám dolog az ilyesmi, úgy első hallásra, ez kétségtelen. Múlnak a percek, múlnak az órák.... amikor megérkezik a Mentőszolgálat értem. A kedves Tankó Karcsi és még valaki. Karcsi mivel vagy 40 éve ismer azonnal látja rajtam, hogy baj van. Én kérdezés nélkül elmondom, azt mondja Karcsi is, hogy azért ne engedd magad "felnégyelni", majd találunk valami normális orvost. Ez valahogy pénteken volt, tehát érdemben intézkedni csak hétfőn lehetett. Hazajöttem, talán még aznap este felhívtam Turbucz Péterné Márta barátnőmet és elmondtam Mártának mi a helyzet. Másnap eljött Márta megbeszélni a helyzetem és abban maradtunk, hogy hétfőn hív a munkahelyéről. Kifelé, nem mutattam, ugyan kinek mutattam volna, a Fiamnak, Anyámnak vagy a Nénémnek? De, eléggé meg voltam szeppenve. Így sajnálgatom magam, amikor eszembe jut, mi van velem.....? Mennyi mindent kibírtam már?! Tizenegy évig a kórházakban voltam, ott jártam iskolába is, aztán 16 éves koromig teljes gipszben aludtam, most meg... eltemetem magam?! S akkor ott elhatároztam, hogy kűzdeni fogok!

Hétfőn hívott Márta és kaptam egy telefonszámot.