Nekem, mint köztudott, óriási szerencsém volt, van az életben! :)
Nagyszerű szülőkkel, Nagyszülőkkel, szép nagy rokonsággal áldott meg a Mindenható. Anyám, Apám testvérei, unokatestvérei, mind-mind nagyon szerettek, szertnek engem. A családi fáma, úgy tartja főként Apám volt ezen az elven, hogy én úgy születtem, hogy tudtam olvasni. :) Áááááá, nem volt elfogult Apám, dehogy......... :)))
Az viszont tény, ahogy amikor már beszélni tudtam, akkor olvasni is. Én magam is azt hiszem magamról, hogy olvasni, mindig tudtam, amióta élek. Ilyen hosszas bevezető után érkeztünk el az Általános Iskolához, amit a kórházban kezdtem el és az első 5 osztályt ott is végeztem el, de ez már az ORFI Kórházban volt és nem a Rózsadombon, ahol akkor voltunk, amikor picik voltunk.
Nem csak iskolába jártunk itt, de sok mindenre igyekeztek itt is megtanítani bennünket.
Például: Szőnyeget szőni - ha nagyon össze kapnám magamat, talán még tudnák is.
Volt üvegfúvó műhely, hímzés és még más is, azokra nem nagyon emlékszem, mert oda nem jártam. :)
Az üvegfúvó mühelybe is csak erős protekcióval engedtek be, mert veszélyes volt a forró üveg miatt és én meg túl béna voltam. Egy szép poharat bármikor fújnék ma is. :)
Olvasásról még egy mondatot. Ugye, "olvasva születtem" eleinte mindent olvastam, amit a kezembe adtak vagy a kezembe került. Ma, már válogatósabb lettem, csak jó dolgokat olvasok! :) Lett az életem során még egy szenvedélyem a hangosköny. :))) Nagyon szeretem!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése