A történetemet azért írom le, hátha segítséget tudok nyújtani vele másoknak.
Nem, engem sem került el! Egy decemberben "hivatalos" voltam mammográfia vizsgálatra. Ahogy illik, meg is jelentem. Egy hét múlva telefonáltak, menjek újra, mert valami van.....
Gondoltam, már csak ez hiányzik, már minden meg van!
Visszamentem, újabb vizsgálat és nézzük a Doktornővel. Látjuk, amit látunk. Megkérdezem a Doktornőt, hogy akkor, van még három jó évem? A Doktornő nem túl meggyőzően azt mondja, lehet hogy több is..... ez Székesfehérváron volt a szép Kórházban. Van ott onkológia elmentem egyúttal, megbeszélni a következőket. Na, ott egy férfi orvos volt, nem is kell mondanom, mi volt a válasza. le kell vágni! Mondom az orvosnak, Doktor Úr, a XXI. század van, ugye ezt nem komolyan gondolja? De, komolyan.... - mondja az orvos. Én mondom az orvosnak, hogy ezt biztosan nem! Ezzel otthagytam az orvost!
Hála Istennek, sokat kellett várni a fuvarra hazafelé, volt mint gondolkodnom. Latolgatom, ott a fiam még jó lenne vele lenni egy kicsit....., aztán ott van Anyám, már nem fiatal, mi lesz vele ..... ott a Néném..... Neki is szüksége van rám. Nem vidám dolog az ilyesmi, úgy első hallásra, ez kétségtelen. Múlnak a percek, múlnak az órák.... amikor megérkezik a Mentőszolgálat értem. A kedves Tankó Karcsi és még valaki. Karcsi mivel vagy 40 éve ismer azonnal látja rajtam, hogy baj van. Én kérdezés nélkül elmondom, azt mondja Karcsi is, hogy azért ne engedd magad "felnégyelni", majd találunk valami normális orvost. Ez valahogy pénteken volt, tehát érdemben intézkedni csak hétfőn lehetett. Hazajöttem, talán még aznap este felhívtam Turbucz Péterné Márta barátnőmet és elmondtam Mártának mi a helyzet. Másnap eljött Márta megbeszélni a helyzetem és abban maradtunk, hogy hétfőn hív a munkahelyéről. Kifelé, nem mutattam, ugyan kinek mutattam volna, a Fiamnak, Anyámnak vagy a Nénémnek? De, eléggé meg voltam szeppenve. Így sajnálgatom magam, amikor eszembe jut, mi van velem.....? Mennyi mindent kibírtam már?! Tizenegy évig a kórházakban voltam, ott jártam iskolába is, aztán 16 éves koromig teljes gipszben aludtam, most meg... eltemetem magam?! S akkor ott elhatároztam, hogy kűzdeni fogok!
Hétfőn hívott Márta és kaptam egy telefonszámot.
Nem, engem sem került el! Egy decemberben "hivatalos" voltam mammográfia vizsgálatra. Ahogy illik, meg is jelentem. Egy hét múlva telefonáltak, menjek újra, mert valami van.....
Gondoltam, már csak ez hiányzik, már minden meg van!
Visszamentem, újabb vizsgálat és nézzük a Doktornővel. Látjuk, amit látunk. Megkérdezem a Doktornőt, hogy akkor, van még három jó évem? A Doktornő nem túl meggyőzően azt mondja, lehet hogy több is..... ez Székesfehérváron volt a szép Kórházban. Van ott onkológia elmentem egyúttal, megbeszélni a következőket. Na, ott egy férfi orvos volt, nem is kell mondanom, mi volt a válasza. le kell vágni! Mondom az orvosnak, Doktor Úr, a XXI. század van, ugye ezt nem komolyan gondolja? De, komolyan.... - mondja az orvos. Én mondom az orvosnak, hogy ezt biztosan nem! Ezzel otthagytam az orvost!
Hála Istennek, sokat kellett várni a fuvarra hazafelé, volt mint gondolkodnom. Latolgatom, ott a fiam még jó lenne vele lenni egy kicsit....., aztán ott van Anyám, már nem fiatal, mi lesz vele ..... ott a Néném..... Neki is szüksége van rám. Nem vidám dolog az ilyesmi, úgy első hallásra, ez kétségtelen. Múlnak a percek, múlnak az órák.... amikor megérkezik a Mentőszolgálat értem. A kedves Tankó Karcsi és még valaki. Karcsi mivel vagy 40 éve ismer azonnal látja rajtam, hogy baj van. Én kérdezés nélkül elmondom, azt mondja Karcsi is, hogy azért ne engedd magad "felnégyelni", majd találunk valami normális orvost. Ez valahogy pénteken volt, tehát érdemben intézkedni csak hétfőn lehetett. Hazajöttem, talán még aznap este felhívtam Turbucz Péterné Márta barátnőmet és elmondtam Mártának mi a helyzet. Másnap eljött Márta megbeszélni a helyzetem és abban maradtunk, hogy hétfőn hív a munkahelyéről. Kifelé, nem mutattam, ugyan kinek mutattam volna, a Fiamnak, Anyámnak vagy a Nénémnek? De, eléggé meg voltam szeppenve. Így sajnálgatom magam, amikor eszembe jut, mi van velem.....? Mennyi mindent kibírtam már?! Tizenegy évig a kórházakban voltam, ott jártam iskolába is, aztán 16 éves koromig teljes gipszben aludtam, most meg... eltemetem magam?! S akkor ott elhatároztam, hogy kűzdeni fogok!
Hétfőn hívott Márta és kaptam egy telefonszámot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése