Életem első éveire természetesen nem emlékszem, szüleim, rokonaim elbeszéléséből tudok pár dolgot.
Bent vagyok a rehabilitáción a kórházba, három hetente jöhettek a látogatók hozzánk és az üveges ajtón keresztül nézhettek bennünket. Ez is micsoda embertelenség volt?!
Úgy 8-9 hónapos lehettem, amikor egy ilyen látogatási napon felfedeztem imádott Apámat az üveg ajtó előtt és a jobb kezemet - azt akkor már tudtam emelni - nyújtottam felé.... hiába, mert nem engedték be. Erre, elkezdetem keservesen sírni. Mire a nővérkék elfordították az ágyamat, hogy ne lássam Apámat. Ezzel, nem tudták elvonni a figyelmemet, mert így meg a fejem fölött mutogattam az üvegajtó felé és úgy ordítottam, hogy nem bírták idegekkel, végül kénytelenek voltak oda adni a Szüleimnak. :)
Három havonta egy hetet lehettünk otthon, ennyit voltunk a szüleink gyerekei. Erre az egy hétre készültek a szüleink, rokonaink, mindenki! :) Nagyon élveztem ezeket a heteket, noha otthon is például teljes gipszben kellett aludnom. Kivéve Vasárnap, mert akkor nem!
Mi a teljes gipsz? Begipszelik a gyerek testét, lábait, kezeit és két oldalt, úgy vágják le róla száradás után, hogy bármikor vissza helyezhető legyen és gézzel rögzíthető. Ezt a teljes gipeszet hoztuk haza magunkkal és vittük vissza. Ezt a Szüleim, minden este rám adták, amikor lefektettek és minden reggel leszedték rólam, amikor felébredtem. Persze, ezeken a szabadságos heteken is, napi 4 órát minimum tornáztatni kellet, ez a nemes feladat Anyámra hárult, Őt tanították meg arra, hogy mit és hogyan tornáztasson engem.
Úgy másfél, két éves lehettem, amikor valami módon rájöttem, hogy a kórházban nagyon fontos, hogy a gyerekek rendesen egyenek. Úgy mondják másfél évesen tökéletesen beszéltem. A gondolatra, tökéletesen emlékszem ma is: "ezeknek nem eszek....."! Hozták az ebédet - én akkor még nem tudtam egyedül biztonságosan ülni, ezért egy pelenkával az ágyrácshoz voltam kötve, ott volt előttem a kis asztal, rajta az ebédem - és én hozzá sem nyúltam az ebédhez.
Amikor ezt meglátta a nővérke, kérdezte, miért nem eszel Erzsike?
Azt válaszoltam: - Nem akarok veletek enni, a Gyurival - Ő az Apám, de úgy hívtam Gyuri vagy Gyurika - akarok enni.
Nővérke: - Nem ízlik az ebéd? Mit szeretnél enni?
Én: - Semmit nem fogok enni veletek, csak a Gyurival fogok enni!
A képen imádott Apám- Gyuri, Gyurika.
Úgy látszik már akkor is voltak elveim. :)))
Volt lótás-futás, azonnal mentek a főorvos asszonyhoz, Julika nénihez, a gyógytornászomhoz, azok jöttek és győzködtek, hogy egyél Erzsike, mert nem lesz erőd, csúnya lesz aki nem eszik, ilyesmiket mondtak, de hiába, mert nem ettem!
Nem tehettek mást, táviratoztak a Szüleimnek, hogy jöjjenek értem, megkapnak egy hétre! :))
Every three months we have a week at home, so much the parents were children. This is a week made our parents, relatives, everyone! :) I really enjoyed these weeks, for example, had to sleep at home even though the total cast. Except for Sunday, because you will not!
We are a full plaster? Plastered on the child's body, legs and arms on either side, they are cut off after drying, so that they are gauze can be fixed and returned to service. This brought home to us and it was returned to full gipeszet. This my parents gave me every evening when it set and cleared me every morning when I woke up. Of course, these four hours of holiday weeks also had a daily minimum tornáztatni this noble task took after my mother fell, taught him to how and what exercise you me.
It is one and a half, two years old when I found out some way to the hospital, it is very important that children eat properly. They say at the age of one and a half perfectly spoken. The idea is still perfectly remember, "they do not eat ....."! They brought lunch - then I could not safely sit alone, so I was tied to a diaper ágyrácshoz, there was a small table in front of me, wearing my lunch - and I have not touched for lunch.
When I saw the nurse, she asked, why do not you eat Erzsike?
I replied: - I do not want to eat with you, Gyuri - He's the father, but he called George or Gyurika - I want to eat.
Nurse - you do not like it for lunch? What would you like to eat?
I - I will not eat anything with you, but I'm going to eat a Gyuri!
The image of my beloved Father-
George, Gyurika.
Apparently even then they were alive. :)))
There was bustle, immediately went to the chief medical officer, the wife of Julika Aunt, the physiotherapist my, they came and he told to eat Erzsike because there will be no fortress, ugly will be who does not eat, things like that was said, but in vain, because I have not eaten!
You can not have anything else, I telegraphed my parents to come get it, I get a week! :))

***
The first years of my life, of course I do not remember my parents, relatives narrative of a couple of things I know.
I'm in the rehabilitation of the hospital, I come every three weeks visitors have looked to us and us through the glass door. That was what inhumanity ?!
It is 8-9 months old when visiting one of these days I discovered his beloved father in front of the glass door and my right hand - that I could raise it - I gave .... to no avail, because they are not allowed to enter. For this, I began to cry bitterly. By the time the nurses turned away my bed so as not to see my father. By doing this, they could not distract my attention as a way to pointing over my head toward the glass door and yelled so that they could not nerves, eventually they were forced to give way to my parents. :)
Every three months we have a week at home, so much the parents were children. This is a week made our parents, relatives, everyone! :) I really enjoyed these weeks, for example, had to sleep at home even though the total cast. Except for Sunday, because you will not!
We are a full plaster? Plastered on the child's body, legs and arms on either side, they are cut off after drying, so that they are gauze can be fixed and returned to service. This brought home to us and it was returned to full gipeszet. This my parents gave me every evening when it set and cleared me every morning when I woke up. Of course, these four hours of holiday weeks also had a daily minimum tornáztatni this noble task took after my mother fell, taught him to how and what exercise you me.
It is one and a half, two years old when I found out some way to the hospital, it is very important that children eat properly. They say at the age of one and a half perfectly spoken. The idea is still perfectly remember, "they do not eat ....."! They brought lunch - then I could not safely sit alone, so I was tied to a diaper ágyrácshoz, there was a small table in front of me, wearing my lunch - and I have not touched for lunch.
When I saw the nurse, she asked, why do not you eat Erzsike?
I replied: - I do not want to eat with you, Gyuri - He's the father, but he called George or Gyurika - I want to eat.
Nurse - you do not like it for lunch? What would you like to eat?
I - I will not eat anything with you, but I'm going to eat a Gyuri!
The image of my beloved Father-
George, Gyurika.
Apparently even then they were alive. :)))
There was bustle, immediately went to the chief medical officer, the wife of Julika Aunt, the physiotherapist my, they came and he told to eat Erzsike because there will be no fortress, ugly will be who does not eat, things like that was said, but in vain, because I have not eaten!
You can not have anything else, I telegraphed my parents to come get it, I get a week! :))

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése