Nem dicsekvésként, de elképesztő kondíciókkal születtem. :)))
56 cm és 385 dkg. Szüleim, rokonaim, ismerőseink nagy boldogságára. Nem tartott sokáig az öröm, csupán három hónapig.
Egy reggel, arra ébredtek, hogy az izgő-mozgó kislányuk mozdulatlanul fekszik. Rohanás, az orvoshoz! Az orvos tovább küldi őket a főváros egyik híres kórházába, ahol megszületett az ítélet, Polio - járványos gyermekbénulás.
Ez volt az a nap, amely gyökeresen megváltoztatta az egész család és a szükebb és tágabb rokonság életét. Hosszú versenyfutás kezdődött az idővel a lehetőségekkel és a végeredmény nagyon kétséges volt. Ott tartunk, hogy kezeim, lábaim lógnak, mint egy rongybabának, fejemet tudom önállóan mozgatni.
Hogy mennyire hosszú, még kimondani is sok 11 év, utókezelés következett. Így vissza gondolva, nagyon kemény, már-már kíméletlen évek voltak, de akkor nem éreztük annak és most sincs soha rossz érzésem, ha azokra az évekre vissza gondolok.
Az utókezelés, a rehabilitáció amelynek a célja az volt esetemben, hogy olyan állapotba hozzanak, hogy el tudjam látni magam. Iszonyú erőfeszítéseket tettünk mi gyerkek, a gyógytornászok, orvosok, nővérek és természetesen az egész család. Abban az időben több ezer gyerek lett a polió áldozata - ennek összefoglalója Csillag Ádám filmje - nem volt a magyar állam felkészülve erre a járványra.
Ennek ellenére a gyógytornászok, orvosok, nővérkék és mindenki szívét-lelkét adta a munkába, hogy ezek a gyerekek minnél jobb állapotba kerüljenek. Ebben az utókezelő kórházban megpróbáltak minden megadni a gyerekeknek.
I was born not as a boast, but terms it is amazing. :)))
56 cm and 385 grams. My parents, my relatives, my friends great happiness. It did not take long for the joy of just three months.
One morning, I woke up the squirming daughter lying motionless. Rush to the doctor! The doctor sends them to the capital's most famous hospital in which the birth of the judgment Polio - poliomyelitis.
This was the day that radically altered the whole family and the immediate and wider kinship life. Long race against time began with opportunities and the end result was very doubtful. There we are, to my hands, my feet are hanging like a rag doll, I can move my head alone.
Just how long is a lot more to say 11 years after treatment has occurred. So thinking back, very hard, almost brutal years were, but then we did not feel it now, and not ever a bad feeling when I think back to those years.
The aftercare, rehabilitation which was designed for to put in such a state that it can carry myself. We have made tremendous efforts we Gyerkó, physiotherapists, doctors, nurses, and of course the whole family. At the time, thousands of children become the victim of polio - a summary of this film Csillag Adam - the Hungarian government was not prepared for this pandemic.
Despite this, physiotherapists, doctors, nurses and everyone gave his heart and soul into work, The more that these children be better state. In the after-treatment hospital they tried to give all the children.

***

csak az tud igazán ...meg érteni , aki jó maga is hasonló körülményeken ment keresztül ...nagyon tetszik ...emberileg ...mit olvastam ...érdeklődéssel várom a folytatást ...pusz....
VálaszTörlésKöszönöm szépen Marcsikám..... puszillak....
Törlés